Hírek
Csapat
Klub
Galéria
Jegyek
Webshop
Média
Kapcsolat
HUN  /ENG





  27
  30
  3
  2
  4
  2
  7
  5
TELEKOM VESZPRÉM ©
Handball Team
Klubtörténet
Főoldal / Klubtörténet
Klubtörténet

A VESZPRÉMI KÉZITÖRTÉNELEM 45 ÉVE

Kezdetek 1977-1983

1977 január 9-én, azaz 45 évvel ezelőtt, a VÁÉV SE kötelékében indult útnak a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb sikersztorija, mely a veszprémi bitumenes pályától egészen 26-szoros magyar bajnoki címig, 29-szeres magyar kupa győzelemig, ötszörös SEHA Liga győzelemig és négyszeres bajnokok ligája döntő részvételig juttatott egy bakonyi kis „iparos” csapatot. Kevés klub mondhatja el magáról, még akár világviszonylatban is, hogy fennállása alatt, több szezont kezdett bajnokként, mint nem; a Veszprém igen.

A csapat a megyei szinttől, egészen az NB I-es szereplésig vitte az első négy évben, ami szintén rekord. Az NB II-t és a NB I/B-t is egyetlen év alatt járta végig, sőt az első élvonalbeli évben az akkori legendás fővárosi csapat, a Budapesti Honvéd mögött a második helyen végzett. Ritka sikeres rajtot vett tehát a VÁÉV SE, ami azt is jelentette, hogy a klub NB I-es debütálása óta, mindig a dobogó valamelyik fokára állhatott fel.

A veszprémi kézilabdatörténelem egyik legfontosabb alakja Hajnal Csaba, aki egyetemi vegyészmérnök diplomáját a kézilabda csapat sikereiért szőtt álmainak beteljesítésére váltotta. Sikerült is neki, hiszen a kétszeres Pro Urbe díjas szakember, mindenki Csaba bácsija, elvitathatatlan szerepet játszott az együttes sikereiben, elválaszthatatlan része a klub történelmének.

 

 

A csapat első igazi kupáért vívott párharca, több szempontból is emlékezetes maradt, hiszen az akkor Építők néven szereplő gárda, a későbbi nagy rivális Szeged ellen játszott 1982-ben. Idegenben Kis Szilárd együttese, gyengén játszva, 8 góllal maradt alul. (Furcsa módon mindkét együttes kék fehér szerelésben lépett pályára azon a mérkőzésen.). Itthon, a Március 15. utcai sportcsarnok avatóján, az akkor még 1500 férőhelyes csarnokba közel 2000-en zsúfolódtak be, hogy buzdítsák a csapatot. A találkozó végül 5 gólos hazai sikert hozott, ami a kupa elvesztését jelentette, mégis a veszprémi közönség elismerő tapssal köszöntötte a gárdát, szívükbe zárták harcosságukat, küzdeni akarásukat.

A Budapesti Honvéd BEK győzelme 1982-ben azt jelentette, hogy a csapat megmérettethette magát nemzetközi porondon is, méghozzá a legrangosabb kupában. Elsőként az Istanbul Bankasi Yenişehir  együttese állta utunkat, mely nem jelentett akadályt a bakonyiaknak, a következő körben viszont a későbbi győztes CSZKA Moszkva kettős győzelemmel foszlatta szét a veszprémi álmokat.


Úton az első magyar bajnoki cím és a magyar kupa elsőség felé 1984-1989

Az együttes lendületében benne volt a siker ebben az időszakban, amire nem is kellett sokat várni, hiszen 1984-ben a Kaló Sándor, Kiss Szilárd kettőssel a kispadon a Veszprém magyar kupát nyert a Tatabánya csapata ellen. Akkoriban a Tatabánya komoly erőt képviselt, hiszen a Marosi Lászlót és Bartalos Zoltánt is a keretében tudó együttes magyar bajnok volt. Ebben az évben a kupagyőztes Veszprém harmadik lett a hazai pontvadászatban.

1985-ben aztán megtörtént az áttörés, hiszen a Kaló csapat a bajnokságban nyújtott kiegyensúlyozott játékával, már Pécsett bajnok lett, így szerezve meg első bajnoki címét 1985-ben. A Szeged ellen vívott utolsó mérkőzésnek nem is volt már tétje, viszont a közönség hatalmas ünneplésben részesített a bajnokcsapatot.

 


 

AZ ELSŐ BAJNOKCSAPAT - Áment István, Baki István, Bartalos Zoltán, Czifrik Attila, Cziráki Zsolt, Gulyás István, Gyurka János, Horváth Gábor, Iván Sándor, Jakab István, Kalocsai Attila, Keller Lajos, Molnár Gyula, Nagy Károly, Pardi Károly, Róka Péter, Salamon István, Ulcz László, Végh József, Vitális Sándor, Vozár Tibor. Edző: Kaló Sándor

A klub a következő bajnoki kiírást is elsőként hozta le, majd egy kisebb szünet következett, ami a sikersorozatot illeti. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a VÁÉV vállalat, a rendszerváltáshoz közeledve az összeomlás szélére került, mely a kézilabdacsapat létét is befolyásolta, amely majdnem meg is szűnt. Szerencsére a Bramac felkarolta és biztos hátteret nyújtott a vészterhes időkben, így 1992-ben négy bajnoki ezüst után újra bajnokcsapatként ünnepelhették a Bramac SE-t a királynék városában. Ekkor változott egyesületünk színe a kék-fehérről piros-fehérre.


Orosz vonal a Veszprémnél 1989-1991

1992-ben a klubvezetés a csapathoz igazolta a CSZKA Moszkvával korábban mindent megnyerő Valerij Melnyik edzőt, jött vele Igor Zubjuk és Jurij Zsitnyikov is. Az orosz edző munkamániás, nehezen kezelhető személyisége révén hamar sikerült összezördülnie pár játékossal, rossz modora miatt a szurkolókkal sem találta igazán a hangot. Ennek ellenére 1991-ben egy óvás miatt elvesztett pontok hiányoztak csak a bajnoki címhez, egy évvel később aztán megszületett a harmadik bajnoki arany is.

 


 

A KEK-ben is jól szerepelt a csapat, de a német Milbertshofen elleni elődöntő-visszavágón nem tudta megtartani ötgólos előnyét (15–23). Augsburgban azonban  nem csak a pályán zajlottak az események.

„A megérkezés után furcsa dolgok történtek. Melnyik azonnal a német vezetők asztalához ült, és hosszas beszélgetésbe kezdtek. Másnap a pályán minden egyértelművé vált. Melnyik összevissza keverte a Bramac összeállítását, a holland játékvezetői páros pedig szinte át sem engedte a veszprémieket a másik térfélre. (…) A CSZKA Moszkva-modell összedőlt. Valerij Melnyik, ahogy az várható volt a szállodai beszélgetés után, természetesen a Milbertshofen edzője lett, s vitte magával a vodkaivó bajnok átlövő Szazankovot és a 220 cm-es beállós Szavkót. Így megkaptuk az augsburgi kérdésre, hogy miről tárgyalt nyilvánosan az étteremben vacsora közben a magyar csapat orosz edzője. A szerződtetéséről.” (Donát Tamás, 25 év aranyban c. könyv részlet)


KEK győzelem és a kubai kontingens érkezése a századfordulóhoz közeledve 1991-1999

Melnyik helyére Joósz Attila érkezett, aki Éles Józsefet és Csoknyai Istvánt favorizálta, és mint alapembereket foglalkoztatta a csapatban, kiegészülve például Gulyás Istvánnal vagy Zsigmond Györggyel. Ebben az évben triplázott a Veszprém. Nemcsak a bajnokságot nyerte meg a Szeged és a Győri ETO előtt, de a magyar kupát és a Milbertshofennek és Melnyiknek visszavágva, a KEK-et is. Megszerezve ezzel a csapat első nemzetközi kupáját is, melyet Münchenben Németh Csaba, jelenlegi szakosztályvezető emelt a magasba.

 

 

A Joósz Attila fémjelezte korszak végül négy év alatt négy bajnoki aranyat hozott, ám az utolsó évben Joósz agyvérzése miatt, Kis Szilárd irányította a gárdát. A következő szezont azonban, némi meglepetésre (Kis Szilárd visszalépett.) már új vezetőedző kezdte a csapattal. (Ebben az időszakban viszonylag gyorsan adták egymásnak a taktikai táblát az edzők.) 1996-ban a Svájcból hazatérő Kocsis Pál vállalta a szerepet, de a bajnokságban a Veszprém csak a második lett, így a következő szezont már Vass Sándorral indította az együttes.

Vass Sándor fegyelmezett, stílusos karakterével KEK döntőig és bajnoki címig vezette a csapatot, azonban a Japán VB elődöntős sikertelensége rányomta a bélyegét Hajnal Csabával való kapcsolatára.

A következő évadban három edző, Kiss Szilárd mellett Hoffmann László és Kaló Sándor is irányította a Veszprémet, a nagy keringő ellenére a csapat visszaszerezte a bajnoki címet és a magyar kupát is elhódította. A BEK-ben pedig az évszázad veszprémi BEK párharcát rendezték a negyeddöntőben. Az ellenfél a Barcelona volt. Az első meccsen a Kaló-csapat már tízzel is vezetett a Barcelona ellen, végül öttel nyert, ám idegenben szerzett eggyel kevesebb gól miatt ez végül kevésnek bizonyult – a katalánok pedig meg sem álltak a végső győzelemig. A Barcelona csapata nyilatkozataik alapján, ezt a találkozót tartotta a sorozat igazi döntőjének akkoriban.

 


 

A mérkőzésen már kimagasló teljesítményt nyújtott Carlos Perez és Ivo Diaz is, akik a kubai kontingenssel érkeztek a csapathoz, ezáltal egy kis nemzetközi színt hozva a bakonyi alakulat mindennapjaiba. Urios Fonseca és Raúl Hardy Alayo is megfordult a csapatban, és Hernández Vladimir is Veszprémben folytatta volna, ha nem jön közbe a tragédia), és ekkor már ott volt a csapatban Pásztor István, Szathmári János, Oszlánczi András és érkezett Mezei Richárd is Szegedről. 1998-ban a tizedik magyar kupa elsőségét szerezte meg a Fotex Veszprém.


Zovkó korszak 2000-2007

1999–2000-ben Kovács Lászlóval csak ezüstérmet ért el a bajnokságban a Veszprém, így a klubvezetés Zdravko Zovkót szerződtette a csapathoz és elkezdődött egy új korszak.

Az edzőváltással a csapathoz érkezett Bozidar Jovic, Zlavko Goluza és egyenesen az isztriai rehabilitációjáról Zlatko Saracevic, horvát jobbátlövő is. A 2001-ben a tizedik bajnoki aranyát nyerte az együttes, utána egy igazán különleges szezon következett a csapat életében. Csatlakozott a csapathoz még Mirza Dzomba és Sterbik Árpád, így téve már jóval ütőképesebbé a társulatot. A BL negyeddöntőben a Leont, az elődöntőben a Portland San Antonio csapatát búcsúztattuk. A döntőben azonban az SC Magdeburg ellen nem sikerült feltenni a pontot az i-re és megnyerni a Bajnokok Ligáját. (23–21, 25–30) 

 

 


 

A visszavonuló Zlatko Saracevicset királlyá koronázták az Óváros téren, és a közönség egy emberként állt ki a csapat mellett. Zovko edző veszprémi ideje alatt 6 bajnoki aranyat és hat magyar kupát is nyert, a BL-ben azonban az igazi áttörést nem sikerült elérni. A spanyol nagycsapatok és a német rekordbajnok THW Kiel is rendszerint útját állták a Veszprémnek, 2003-ban még az elődöntő, később a negyeddöntő jelentette a végállomást. A csapat közben folyamatosan változott, 2003-ban Éles József Görögországba igazolt, Csoknyai István 2005-ben visszavonult. Zovko kezei alá olyan játékosok kerültek, mint Kiril Lazarov, Eklemovics Nikola, de például Iváncsik Gergő és Gulyás Péter is ebben az időben kezdte újonc éveit. 2006/2007-es év bajnoki ezüstje azt mutatta, hogy Zovko lendülete megakadt, ezért a klubvezetés korszakváltásban kezdett gondolkodni.


Mocsai Lajos és az MKB Veszprém sikerei 2007-2012

A 2007/2008-as év nagy változást hozott a klub életében, a csapat edzője Mocsai Lajos lett. A Bajnokok Ligájából kiesett a Veszprém a csoportkörben, miután a Celje és a Gummersbach ellen is döntetlent játszott. A KEK-ben folytathattuk, ahol viszont összeállt és brillírozott a társaság. 2008-ban Mannheimben, a Löwen ellen veretlenül gyűjtötte be a Veszprém második KEK kupagyőzelmét.

 


Forrás: nso.hu Meggyesi Bálint

 

Következett a 2008/09-es szezon, immár az új, Veszprém Arénában. Mégis ez az év, a Marian Cozma ellen elkövetett brutális gyilkosság miatt maradt örökre emlékezetes, hatalmas trauma volt minden Veszprém szurkolónak, csapattagnak, stábtagnak és az egész országnak. 2009. február 9-én a csapat egy része Veszprém belvárosában ünnepelte Iváncsik Gergő gyermekének világrajöttét, mikor pillanatok leforgása alatt megtörtént a tragédia, Marian Cozma meghalt, Zarko Sesum és Ivan Pesic súlyosan megsérült.

Ezt követően a csapat a trauma és a gyász ellenére is kiállt a következő mérkőzésre és egy érzelmektől cikázó, történelmi találkozón legyőzte az Ademar Leont 28-26-ra.

A BL-negyeddöntőben a Ciudad Real ellen csak hármat tudott ledolgozni az ötgólos hátrányból, így az igazi bravúr nem sikerült ebben a szezonban.


Célkeresztben a kölni négyes döntő 2012-2019

Mocsai Lajos 2012-ig volt a Veszprém edzője, 5 bajnoki arany és 4 magyar kupa elsőség kapcsolódik a nevéhez a 2008-as KEK győzelem mellett. A Bajnokok Ligájában viszont sorozatban a Barcelona csapatát kapta a 8 vagy a 16 között is, így nem sikerült előrébb lépni az előző érához képest.

2012-ben Kálomista Gábor főszerepbe kerülésével átalakult vezetőség új irányvonalat határozott meg, amely immár Carlos Ortega vezetőedző, Nagy László, Chema Rodríguez, Cristian Ugalde ékezésével sokkal nagyobbat álmodott.

Az első szezonban a Kiel állta a csapat útját a negyeddöntőben, a kiélezett párharc végül a német rekordbajnok F4-ba jutását hozta. A következő szezonban Momir Ilic is csatlakozott a kerethez, a PSG legyőzésével már sikerült a Final Fourban jutás is, ott becsületesen küzdve, negyedik lett az együttes.

Ebben a szezonban kapcsolódott be először a SEHA Liga küzdelmeibe a csapat és rögtön a döntőben a Meshkov Breszt legyőzésével meg is szerezte a Liga elsőségét.

2015-ben játszhatta második BL döntőjét az együttes, az akkor bivalyerős Barcelonát kellett volna a döntőben két vállra fektetni, de ez végül nem sikerült. A Barca megérdemelten nyert. A SEHA Ligát, a magyar bajnokságot és a magyar kupát viszont megnyerte a Veszprém.

 


Forrás: nso.hu

 

A 2015-ben csatlakozott a kerethez az izlandi, Aron Palmarsson. A szezon kezdetén, augusztusban a IHF Super Globe döntőjében a Veszprém vereséget szenvedett a Füchse Berlintől, majd a Bajnokok Ligájában a csoportkörben, a második döntetlen után a klubvezetés úgy döntött, elküldi Carlos Ortegát és a helyére Xavi Sabate akkori másodedzőt bízza meg a vezetéssel. Nagy Lászlót mélyen érintette a döntés, ahogy akkoriban fogalmazott: „Életem egyik legszomorúbb napja a mai.”

2016 március elején távozott a klubtól Hajnal Csaba, aki 39 év után hagyta el az együttes fedélzetét, a kétszeres Pro Urbe díjas szakember, Veszprém díszpolgára elévülhetetlen és közel negyven évig kitartó sikertörténetet írt a Veszprémmel. 

2016-ban újra a BL döntőbe verekedte magát a csapat, ezúttal az előző évihez képest, talán látszólag kisebb játékerőt képviselő Kielce volt az ellenfél. A mérkőzés egészen a 45. percig fölényes Veszprém sikert jósolt, azonban az utolsó negyedórában a Kielce 9 gólos hátrányt ledolgozva döntetlenre mentette a találkozót. Mivel a hosszabbításban sem született döntés, a mindig lutri hétméteresek következtek. Sajnos az eredmény ismert, Aguinagalde hétméteresével a Kielce hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját. A Veszprém 45. perc után bekövetkezett mentális sokkjáról, a Veszprém fekete vasárnapjáról évekig beszéltek a szakemberek a hazai fórumokon.

2017-ben a F4-ban a harmadik helyen végzett a csapat, Nagy László megjegyezte a Final Four végén, hogy már tudtunk nyerni vasárnap, legutóbb szombaton sikerült, most már ezt egy alkalomra kellene összehozni.

2017-ben a veszprémi klubvezetőség szerződtette Ljubomir Vanjes svéd edzőt a csapat mellé, akitől, egy az eddigiekhez képest merőben más játékstílust, a gyorsjáték erősítését várták. A kezdeti sikerek után azonban visszafordíthatatlan negatív folyamatok indultak meg a csapat házatáján. Nem is igazán lehetett más eredménye a dolognak, mint hogy 2018-ban menesztették Vranjes edzőt, a helyét Gulyás István pár hetes besegítése és a csapat bravúrgyőzelme után, David Davis a Vardar másodedzője vette át még 2018-ban.

2017 decemberében távozott a klubtól Kálomista Gábor, 2018-ban új tulajdonos és új vezetés érkezett, aki stabilizálta a klub anyagi hátterét, a vezérigazgató szerepét pedig Dr. Csík Zoltán vette át.

Davis nagyon nehéz helyzetben kezdett bele a csapat újjáépítésébe és már az első szezonban kézzel fogható eredményt ért el a magyar bajnoki cím visszaszerzésével és a BL döntőbe jutással 2019-ben. A Kielcének ugyan sikerült visszavágni az elődöntőben, főleg Petar Nenadic sokat emlegetett gólerős játékával. A döntőben azonban a Vardar 3 góllal nyert a sérült Nagy Lászlóval és Sterbik Árpáddal felálló Veszprém ellen.

 

 


A közelmúlt sikerei 2019-2021

A 2019/2020-as szezonra egy igazi világklasszis, a dán Rasmus Lauge csatlakozott a kerethez. A csapat a szezon elején megszerezte harmadik SEHA Liga elsőségét a Vardar elleni döntőben. 2020-ban azonban a koronavírus a Telekom Veszprémet sem kímélte, a játékosok sokáig otthon végezték gyakorlataikat, a mérkőzések leálltak, a magyar bajnokságban nem hirdettek győztest, a kölni Final Fourt pedig először augusztus végére, majd később december 28-ra halasztotta az EHF.

Közben elkezdődött egy új szezon a Veszprém igazi klasszis kapust igazolt Rodrigo Corrales személyében, aki a PSG kapuját cserélte a bakonyi alakulatéra. A Veszprém második helye a BL csoportban ezúttal, ebben a lerövidített szezonban, egyenes bejutást jelentett a kölni, decemberi négyesdöntőbe. Az eseményt végül nézők nélkül rendezték meg. Az első találkozó egy végletekig kiélezett csatát hozott a THW Kiellel, hosszabbítás után végül a német rekordbajnok nyert és így a döntőbe jutott. Később, a verhetetlennek tűnő Barcelonát legyőzve el is hódította a BL trófeát. A bronzmérkőzésre már nem sikerült összeszednie magát a Davis csapatnak, így negyedik lett.

A lejtmenet az újévben is folytatódott, a következő BL kiírásban a Veszprém nem jutott be a F4-ba, a HBC Nantes állta útját. A magyar kupát sikerült ugyan elhódítani, de a magyar bajnoki címet ezúttal a Pick Szeged nyerte, egy széteső, nem túl pozitív képet mutató Veszprém ellen.

 

 


Napjainkban 2021-

2021 júniusában a veszprémi vezetés úgy döntött, hogy David Davis munkáját megköszönve, 3 éves újjáépítési projektbe kezd és a Momir Ilic, Gulyás Péter kettősnek szavaz bizalmat. Fiatalokat épít be a csapatba, tudatos igazoláspolitikával lépked előre és új szemléletet vezet be a Telekom Veszprém öltözőjében. 2021 szeptemberében a csapat megnyerte a negyedik SEHA Liga trófeáját, a zadari négyes döntőben a PPD Zagreb ellen végül hetesekkel sikerült felül emelkedni.

 

 

Így érkeztünk el a klub a 45. évéhez 2022 január 9-én, melyet igazán a Veszprém nagyszerű tavaszi menetelése koronázott meg. A dán Aalborg hazai, 7 gólos legyőzésével elég volt egy szűk vereség kint ahhoz a negyeddöntőben, hogy a kölni álmok valóra váljanak. A Telekom Veszprém tehát Ilicsék első szezonjában eljutott a Final4-ba, ahol a csapat jó teljesítményt nyújtott és bár mindkét mérkőzésen közel állt a győzelemhez, a negyedik helyet szerezte meg. 

A hazai küzdelmekben a Telekom Veszprém megnyerte a magyar kupát aprilisban. A bajnokságot is dominálta, a bajnoki döntőben a Szeged, - habár egyetlen, utolsó másodpercben lőtt góllal is, de -, jobbnak bizonyult és megnyerte a 2021/22-es kiírást. 

2022 júniusában a klub bejelentette Ludovic Fabregas érkezését, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb fogásának tűnik, a francia válogatott beállója Barcelonából teszi át majd a székhelyét Veszprémbe, 2023 nyarán. Vele együtt érkezik Agustín Casado, Hugo Descat és Lukas Sandell is. 

A 45. jubileumi évben a klub egy nagyszerű augusztusi tornával ünnepelte a szép évfordulót. Népszerű programoknak, nagyszerű mérkőzéseknek és persze Veszprém győzelemnek örülhetett a szép számban kilátogató közönség. Az esemény kiemelkedően sikeres volt, minden tekintetben. 


A csapat szeptemberben ötödször is elhódította a SEHA-Ligát trófeáját, a döntőben ismét a PPD Zagreb volt az ellenfelünk, akik újfent megizzasztottak bennünket. 

A szezon első felében a Telekom Veszprém 18 mérkőzésen át nem talált legyőzőre, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, az új igazolások nagy lendületet adtak és a csapat húzóemberei is ihletett formában játszottak. A szezon első felének mérlege 23 győzelem, két döntetlen és egy vereség. 

Így érkeztünk el, a klub 46. évfordulójához 2023. január 9-én. És ebben az évben is, hajrá Veszprém! 

 

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

 

Források: Nemzeti Sport és az nso.hu archív anyagai, a kezitortenelem.hu, idéztünk továbbá Donát Tamás: 25 év aranyban c. könyvéből. 

NÉVADÓ SZPONZOR:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.
KIEMELT PARTNEREINK:
MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
TELEKOM VESZPRÉM HANDBALL TEAM
Telekom Veszprém Handball Team Zrt.®
Minden jog fenntartva
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
RSS
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
/veszpremhandballteam
Veszprém Handball TV
@telekomveszprem
@telekomveszprem
@telekomveszprem
LINKEK
Hírek
Csapat
Klub
Galéria
Jegyek
Webshop
Média
Kapcsolat
KONTAKT
office@handballveszprem.hu
+36 88 566 400